2016. július 31.

01.Fejezet

,, Hálásan köszönöm... "


Szedd a lábad! - tanácsoltam magamnak.
A közeli réten voltam, hogy virágot szedjek a királynő születésnapjára. Elisabeth királyné jelenleg nem tartózkodott otthon, de tudomásom szerint ma érkezik meg. Pont jókor, hiszen a születésnapja is ma van. Kedvelem őt, hiszen nagyon rendesen bánik mindenkivel, pont mint Ivan király. Ők ketten annyira jó lelkűek... éppen ezért nem értem, hogyan lehet ezeknek a csodálatos embereknek egy olyan fiuk, amilyen Cody Allen Christian. Ő viszont nagyon rosszul bánik az emberekkel - teszem hozzá, legfőképp velem. Nincs mit tennem, tűrnöm kell, hiszen nem szegülhetek ellen a Hercegnek.
Futólépésben mentem vissza a palota kapuihoz, ahol aztán megmutattam a nyakamban díszelgő kis cédulát, miszerint az udvarban lakom. Az őrök beengedtek, és villám gyorsasággal a bálterembe mentem.
- Végre, Cassandra! - csapta össze tenyerét Agnes. A szolgálók között ő a legidősebb. Szerény, kedves hölgy, akire mindig számíthatunk.
- Sajnálom, hogy ilyen sokáig voltam távol, Agnes - hajoltam meg.
- Semmi gond, na de most hozd a virágokat! - utasított, én pedig mentem utána.
A bálterem csodásan festett. Csillogott-villogott, gyönyörű virágok voltak mindenütt. A falnál egy hatalmas asztal volt, fehér terítővel, arra várva, hogy rákerüljön a sok finom étel és ital. 
- Ide tedd őket, kérlek! - mondta Agnes.
Letettem az általam szedett csokrot, majd körbenéztem, hogy tudok-e valamit segíteni. Mindenkit izgalommal töltött el az, hogy Elisabeth királyné immáron betöltötte a harminchatodik életévét.
- Cassandra, Ivan felség látni óhajt! - hajolt meg előttem, átadva az üzenetet Louis.
- Köszönöm! - tettem én is ekképp, majd elindultam a Király szobája felé.
Lépteim halkak voltak, mégis éles zajként hatottak az üres, márvánnyal kövezett folyosón. Mindenki a bálteremben segédkezett, így az emeleti rész teljesen kihalt volt. Hamarosan el is értem a célnak kitűzött ajtót, s kopogtam. 
- Gyere! - szólt ki, egy mély, rekedtes hang. 
Bal kezemmel lenyomtam a kilincset, majd kitártam az ajtót. Amint becsuktam azt magam után, meghajoltam. 
- Hívatott, Felség?
- Igen. Szeretném a segítségedet kérni - nézett fel rám a papírok mögül, kedves mosollyal.
- Miben lehetek szolgálatára? - kérdeztem habozva.
- Elisabeth-nek készítettem egy ruhát és egy nyakéket ajándékba. Szeretném, ha megnéznéd, és megosztanád velem a gondolataid róla! - mondta.
Megszólalni sem tudtam. Ez egy igazán komoly feladat, hiszen mindenkinek más az ízlése. Lehet, nekem tetszeni fog, de a Királynőnek nem, vagy fordítva. Nem tudom, hogy miért pont engem keresett fel ezzel.
- R-rendben van. Köszönöm eme bizalmas feladatot, Uram! - hajoltam meg előtte hálálkodva.
Még elmondta, hogy az ágyán találom, és azt, hogy menjek be nyugodtan. Bátortalanul, remegő lábakkal léptem be a hálószobájába. A ruha le volt terítve az ágyra, a nyakék pedig mellette, egy dobozban pihent. Közelebb léptem, és óvatosan, falevélként reszkető kezekkel, levettem a doboz tetejét. Ügyeltem arra, hogy ne nyúljak egyikhez sem, nehogy koszos legyen. A ruha világos türkiz színben pompázott, és a felső részét apró gyémántok díszítették. A szoknya legfelső rétege fátyol volt, körbe rajta pedig szintén gyémántok helyezkedtek el. Az első gondolatom az volt, hogy gyönyörű. Utána pedig sorban jöttek a szavak; káprázatos, csodálatos, elképesztő... és így tovább. Teljesen megbabonázott a ruha szépsége. Tekintetem a nyakékre tévedt, melynek ragyogása majdhogynem megvakított. Apró gyémántokkal kezdődött, melyek egyre nagyobbak lettek, majd két oldalról körül ölelték a legnagyobb, szív alakú követ.
- Hogy tetszik? - hallottam magam mögül, egész közelről.
Ijedtemben kicsit megugrottam, majd hatalmas mosollyal megfordultam, hogy Ivan királlyal szembe lehessek.
- Gyönyörű! Biztosan tetszeni fog Elisabeth királynénak is - mondtam.
- Biztosan, hm? - szólt halkan, s inkább kijelentette, mint kérdezte. - A színében nem voltam biztos, nem értek ehhez - nevetett fel lágyan.
- Ha nekem lehetne egyszer egy ilyen ruhám, nem ezt színt választanám, de egészen biztos, hogy az Úrnő el lesz ragadtatva tőle.
- Milyen színűt választanál magadnak? - lépett mellém.
- O-oh... talán barackvirágot... d-de nem engedhetem meg magamnak, hogy válogassak. Őszintén szólva, a szín mindegy lenne... - feleltem bizonytalanul, mire csak elmosolyodott.
- Köszönöm a segítséged, Cassandra!
Bólintottam, majd egy meghajlás után elhagytam a szobát. Meghatott az, hogy engem kérdezett. Nagyon, de nagyon meghatott.
Visszamentem a bálterembe, ahova már elkezdték kipakolni az ételeket, italokat. Hozzáláttam segíteni, rendezgetni, hogy minden elférjen a hatalmas, mégis kicsinek ígérkező asztalon.



§      §      §      §      §


Fáradtan vonultam vissza a hálóhelyemre, hogy pihenhessek egy kicsit. Mindent megcsináltunk, a Királynő érkezéséig pedig mindenki félrevonulhatott. Az egész palotában csend honolt, ami egy kis megnyugvást jelentett mindenkinek.Nekem olyannyira, hogy elkezdtem álmosodni. Próbáltam magam ébren tartani, de nem sikerült, így elaludtam.

- Ivan király, Őn az apukám? - kérdeztem a felém magasodó férfitől, mire ő felnevetett.
- Ismertem az édesanyád, a többit pedig majd, ha nagy leszel elmesélem. Most pedig menj, Agnes asszony vár téged! - mosolygott. 
Apró kisgyermek voltam akkor, most pedig külső szemlélővé váltam. Ivan király ismerte édesanyámat? Ezért vagyok itt?
- Cody, menj te is velük. Játssz egy kicsit Cassandrával... - szólt a mellette álló kisfiúhoz, akit eddig észre sem vettem.
A gyermek arca egyből felragyogott, majd elindult a kislány után, aki történetesen én voltam.

- Cassandta, ébredj! - hirtelen pattantak ki a szemeim. Agnes asszony ült az ágyam szélén.
- Hozd rendbe magad, mert a királynő hintója átjött a kapun, mindjárt ideér! - tanácsolta mosolyogva.
- Rendben van - mondtam, majd kiszálltam az ágyból, és picit megmosdottam, majd kezemmel a hajamat is megigazítottam.
Agnes türelmesen várt, amikor pedig készen lettem, elindultunk a bálterem felé. Éppen időben értünk be, ugyanis amint beálltunk a helyünkre, nyílt az ajtó és az ünnepelt lépett be rajta, fiával a nyomában.
- Éljen sokáig Elisabeth királyné! - kiáltottuk egyszerre. A nő boldogan elmosolyodott, és majdnem el is sírta magát. Odasietett Ivan királyhoz, és szorosan ölelésébe bújt. Mindenki mosolyogva nézte őket.
- Nos, drága édesanyám! - szólalt fel Cody herceg, mire mindenki rákapta a tekintetét. - Csodálom azt, amint nap, mint nap teszel. Emlékszem, kisgyermekkoromban azt gondoltam, hogy egy angyal vagy. Ez mit sem változott az évek során... Isten Éltessen! - mosolygott lágyan.
- Köszönöm, fiam! Nagyon büszke vagyok Rád! - és itt eltört a mécses, Elisabeth királyné sírni kezdett. A sós cseppek örömében törtek utat maguknak.
- És mindenki, aki itt van! - szólt ezúttal hozzánk, a palota személyzetéhez. - Önöknek is nagyon köszönöm azt, hogy ezt megtették értem. Köszönöm a munkátokat, örülök, hogy ilyen emberekkel vagyok körülvéve, mint maguk! Most pedig egyenek-igyanak kedvükre!
- Köszönjük szépen, Elisabeth királyné! - kántáltuk egyszerre. Csodálatos egy teremtés.
Ezek után mindenki beszélgetett, táncolt, evett, ivott, nevetett. Jó volt látni, hogy az emberek, akikkel együtt élek, akiket szeretek, boldogak. Éppen az egyik süteményt készültem megkóstolni, amikor megéreztem, hogy valaki figyel. Körbenéztem. Sajnos nem láttam be teljesen a hatalmas termet, de nem is volt szükséges, ugyanis tőlem nem messze a Herceg velem szemben, a Király nekem háttal állt, és beszélgetett. Az előbb említett pedig átpillantott apja válla fölött, egyenesen rám. Éreztem, ahogy elvörösödöm, a finom sütemény pedig kiesett a kezemből.
- Jaj, ne! - guggoltam le egyből, hogy felszedjem.
- Mi terelte el ennyire a figyelmedet, Lányom? - hallottam meg a királynő hangját.
- O-oh... é-én... - álltam föl. Az úrnőm csak kedvesen mosolygott rám. - Bocsásson meg!
- Ugyan már, Cassandra! Próbálj meg ejtőzni egy kicsit, rendben van? - a barátságos mosoly még mindig ott volt gyönyörű arcán.
- Köszönöm, A-asszonyom! - mosolyodtam el végül én is.
- Szóval, mi is terelte el a figyelmedet, amit a szegény sütemény bánt? - kérdezte.
Nem mondhatom el neki, hogy zavarba jöttem a Herceg tekintetétől...
- Körbenéztem é-és annyira elgondolkoztam, hogy kiejtettem a kezeim közül... - mondtam.
Csak egy széles mosolyt, mondhatni már-már vigyort kaptam, majd továbbállt. Vörös orcával, a remegő kezeimben tartva a padlóval találkozott süteményt akartam megfordulni, ám amikor ez megtörtént nekiütköztem valakinek. Felnéztem rá, és Cody herceggel találtam szembe magam. Kék tekintetét az enyéimbe fúrta, amitől felgyorsult a szívverésem. Persze nem más miatt, mint azért, mert meglepődtem, és nem akartam tiszteletlen sem lenni, hogy sokáig a szemeibe nézek. Lehajtottam a fejem, s hátráltam egy lépést.
- Bocsásson me-... - kezdtem volna, de Ő közbevágott.
- Máskor jobban figyelj oda! - köpte oda szárazon, mély hangján, majd kikerülve engem továbbment.
Rideg viselkedése velem szemben már megszokott. Nem említhetem senkinek ugyan, de attól még igen kellemetlenül érint a dolog. Az édesanyja és az édesapja is kedvesen szólnak hozzám - és mindenkihez. Akkor Ő miért nem? 
Gondolataimba bekúszott az álom, amit láttam. Valószínűleg csak a képzeletem szüleménye, de mégis elgondolkoztam rajta. Jó lenne megtudni, hogy hogyan kerültem ide és mi történt a szüleimmel. Akárhányszor kérdeztem róla Agnes-t, annyiszor kaptam kitérő választ. Mi olyan nagy dolog, hogy titkolni kell? Sok mindenre gondoltam már. Az egyik lehetőség az, hogya  szüleim rossz emberek, a másik pedig az, hogy már nem élnek. Lehet, jobb ha nem tudom, hogy mi van velük. Elvégre annyira nem érdeklem őket, hogy egy levelet sem kaptam tőlük még soha. 
Igen, ez így van. Nem szeretnek engem...
Ott álltam egyedül, körülöttem mindenki jól érezte magát, mindenki mosolygott. A sütemény, amit leejtettem ismételten a földön landolt. Sírhatnékom támadt. Azon gondolkoztam, hogy hogyan tudtak annyira elkalandozni a gondolataim, hogy Cody hercegtől egészen a szüleimig jutottam. Mellkasomba éles, szúrós fájdalom nyílalt, légzésem heves lett.
- Jót tenne neked, ha kimennénk egy kicsit... - éreztem meg egy kezet a derekamon, s lélegzetet a fülemnél.
Az illető kivezetett a tömegből, egyenesen az udvarra. A friss levegő úgy hatott rám, mint egy hideg zuhany. Feléledtem, és nagyokat lélegeztem. Nyugtalanságom azonban nem enyhült. Könnyes szemekkel néztem fel 'megmentőmre', és azt hittem, csak képzelődöm.
- Minden rendben? - kérdezte.
- É-én... nem tudom, mi történt velem odabenn. Sajnálom, h-ha kellemetlenséget okoztam Ö-önnek... - léptem egy lépést hátra, ugyanis keze még mindig a derekamon pihent.
Nyelt egyet, majd egy hangos sóhajtás után ő is hátrált egy lépést.
- Remélem, rendben leszel! - tért vissza komor, rideg hangja.
- Köszönöm, Herceg! - hajoltam meg, majd hagytam, hogy visszamenjen az ünnepségre. Az ajtóból még visszatekintett rám, de szemeiben nem tükröződött semmiféle érzelem. Végül eltűnt az ajtó mögött, magamra hagyva engem.
- Hálásan köszönöm... - suttogtam magam elé, majd elindultam, hogy nyugovóra térhessek.
Szeretnék válaszokat kapni a kérdéseimre, amelyek most eggyel gyarapodtak, Cody herceg viselkedése által...


¤


Szép napot emberek! :)
Megérkezett az első fejezet, ééés vele együtt Cody herceg is. :3 Remélem, mindenkinek okozott egy kis fejtörőt a dolog, de ha nem, akkor legalább tetszett!:D
Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta ezt a részt is, és reményeim szerint velem tart a következőkben! :) ♥

Következő rész érkezése: 08.07.(vasárnap)

Ölelés, Leah.

10 megjegyzés:

  1. *.* Hol a következő?
    Mellesleg nagyon jó lett, csupán egyetlen dolog zavar: Miért ilyen rövid?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Készül.:3
      Bocsi, a részek hosszúságával mindig is küzdöttem...:/

      Törlés
  2. Egyet kell értenem az előttem íróval, miért ilyen rövid? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsánat. Tényleg nem volt soha az erősségem a hosszú fejezetek írása. Így jött ki, sajnálom! De remélem, hogy ettől függetlenül tetszett! :)

      Törlés
  3. Én is megkérdezem: HOL A TÖBBI? :c
    Nagyon csodás lett, alig várom a kövit! *-* ♥♥

    xx

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Tetszett a fejezet, bár én elsőre valami ütősebbre számítottam, több hercegre :D azt hiszem, őt már most megkedveltem. Cassandra egyelőre semleges, kedves lánynak tűnik, de nagyjából ennyit tudnék csak mondani róla. De ez így az első fejezetben még nem is alakulhat ki igazán, a későbbiekben gondolom majd jobban megismerjük őt is, ugye?
    Érdekes, hogy a lány semmit sem tud a szüleiről, főleg, hogy mi meg mindent. Így nem okoz akkora izgalmat, mint akkor tenné, hogyha számunkra is rejtély lenne a kiléte, de bízom benne, hogy ezt a variációt is meg tudod írni izgalmasra.
    Cassandra hirtelen kiborulása számomra kicsit érthetetlen volt, ahogy utána a herceg kedvessége is. Talán nem is utálja a lányt, hanem pont hogy kedveli, de nem tudja, hogyan viselkedjen a közelében? Nekem ez tűnik a leglogikusabbnak, de ki tudja :)
    A fejezetet én is túl rövidnek éreztem, már éppen hogy ráhangolódtam a történetre, és már vége is lett. Én azt tanácsolnám, hogy inkább tegyél fel ritkábban, de akkor hosszabb, jobban átgondolt és kifejtett fejezeteket, mint rövideket.
    A fogalmazásmódod jó, külön tetszenek a párbeszédek, ahol sikerült azt az udvarias, kicsit távolságtartó, de kedves hangnemet hoznod, ami egy palotában, királyi család és szolgáló között elvárható. Egy kicsit több környezet/szereplőleírást viszont szerintem elviselt volna a fejezet.
    Összességében tetszett a fejezet, kíváncsian várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Cody herceget csak kedvelni lehet. ;) Igen, több herceg lesz remélhetőleg az elkövetkezendőkben, és Cassandra is jobban be lesz mutatva.
      Mikor a palotába került, akkor még ugye nagyon pici volt, és ezért nem tud semmit róluk. Mi sem tudunk azért mindent a szüleiről, hiszen Ivan és Ayleen kapcsolatát is fedik rejtélyek.... :3
      Cassandrának lesznek ilyen hirtelen 'túlsokatgondolkozok' kirohanásai, de ő ilyen ember. Mindent képes túlgondolni...
      Cody herceg nem olyan szívtelen, mint amilyennek hisszük, de ez meg fog mutatkozni több esetben is. :D És igen, talán nem közömbös neki a lány, de ki tudja?!
      Tudom-tudom. Igyekszem javítani a hibáimon, mert tényleg rövid részeket írok. Ez sosem ment nekem igazán. Sok ötletem van, és próbálom hosszan felvázolni, de valahogy nem akar sikerülni. Remélhetőleg, javítok majd! :)
      Köszönöm szépen a segítséget! Igyekezni fogok!

      - Leah

      Törlés
  5. Kedves Leah!

    Először is, itt is, sokadjára szeretném megköszönni a díjat, amit nekem ajándékoztál. Ennek értelmében itt vagyok, és nagy-nagy izgalommal olvastam végig a már fent lévő fejezeteket.
    Elsőként szeretném megemlíteni, hogy örülök, hogy nem egy hétköznapi történettel állok szemben. Nagyon tetszik az elgondolás, hogy egy régebbi korba kalauzolsz el minket. Nagyon tetszett, hogy a prológusban bemutattad a főhős múltját, illetve hogy már az első fejezetben elhúztad előttünk a mézesmadzagot azzal, hogy megjelent a herceg. A kedvenc részem kétség kívül az, amikor Cassandra álmodik. Nagyon szeretem az effajta részeket, hiszen ad egyfajta misztikus érzést, mivel álmodik a hősünk és kétséges, hogy ez a valóság egy töredéke, vagy ténylegesen a képzelete szüli. Kicsit nyújthatnád hosszabbra ezeket a részeket, mivel nagyon élvezhetőek!
    Ha néhány tanácsot megengedsz, akkor csupán annyit mondanék, hogy csempéssz bele egy kicsit több leírást. Én magam nagyon szeretem ezeket olvasni, és szerintem sokkal élvezhetőbb a fejezet, ha esetleg pontosabban leírod, hogy mit érez az adott karakter, milyen a környezet, amiben éppen benne van. Néhány hosszabb mondat és apró jelző csodákra képes.
    Szeretnék nagyon sok sikert kívánni a blogodhoz,
    Sok puszi és ölelés,
    Bella

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bella! :)
      Köszönöm, hogy időt szántál a blogom elolvasására, és azt is, hogy ilyen jó tanácsokat adtál. Igyekszem ezeket megfogadni. Remélhetőleg már a következő fejezetben is észrevehető lesz némi változás, mert figyeltem a leírásokra és a hosszra is! :)
      Még egyszer köszönöm!

      - Leah

      Törlés