2016. augusztus 21.

02.Fejezet

A megmentő


Rengeteg tennivalónk volt a Királynő születésnapját követő napon. A lehető legkorábban keltünk fel, és kezdtük el a napi feladatainkat. Ment a sürgés-forgás, ugyanúgy, mint tegnap, csak most éppenséggel már nem kifelé pakoltuk a dolgokat, hanem mindent igyekeztünk a helyére rakni. A fiatalabbak között elosztottuk a nehezebb munkákat, hogy az idősebbeknek könnyebb dolguk legyen. Sokat haladtunk pár óra alatt, de amikor már azt hittem, hogy minden rendben, kiderült, hogy akadt egy kis probléma. Mégpedig az, hogy a reggelit senki sem készítette el, és 8 óra lévén hamarosan ébreszteni kell a Királyt, a Királynőt és a Herceget.
- Cassandra, kérlek, segíts ki! - jött oda hozzám a másik szakács, Eric.
Nagyot sóhajtottam, és szembesítettem magam azzal, hogy most tényleg hatalmas szüksége van rám.
Eric remek szakács, néha kicsit kelekótya, de attól függetlenül a főztje isteni. Mellette én vagyok a másik legjobb. Ivan király mindig azt mondja, hogy amikor én főzök, már az első falatból felismeri. Ezen általában csak mosolygok.
- Rendben van - bólintottam, majd elindultam a tőlem idősebb férfival a konyha felé.
Amikor beértünk, lett alkalmam észrevenni, hogy tényleg kifut az időből, ezért hozzá is láttam. A frissen sütött kenyeret felszeleteltem, a borjúhúst sütni kezdtem, amíg Eric az öntettel foglalkozott. A három tálcára került egy-egy tányér, szalvéta, villa, kés és egy kupányi friss víz. Mire mindegyiket elhelyeztem, készen lett a hús és a mártás is, ezért azokat is ráraktuk, a kenyérrel együtt.
- Én beviszem a Királynak és a Királynőnek, te intézed a Herceget? - kérdezte Eric.
- Igen, természetesen! - feleltem, majd egy sóhajtás kíséretében felemeltem a tálcát.
- Köszönöm, Cassandra! Egy angyal vagy! - mosolygott rám, s már ott sem volt.
Elindultam felfelé a lépcsőn, ami a szobákhoz vezet. Halk, de gyors léptekkel haladtam végig a vörös színű, arany szegéllyel ellátott szőnyegen, amely a folyosót borította. A hatalmas, fehér keretes ablakokon besütöttek a nap sugarai, ezzel megvilágítva a szemközti falon lógó festményeket, portrékat, díszeket. Amikor elhaladtam Ivan felség és Elisabeth királyné szobája előtt, Eric akkor lépett ki onnan. Összemosolyogtunk, amikor elhaladtunk egymás mellett, de ő ment is tovább, hogy elkezdje az ebéd elkészítését. Mikor megérkeztem a Herceg szobájának ajtajához, hevesen verdeső szívvel ejtettem meg a fehér fán két halk kopogást. Nem szólt ki senki, így arra gondoltam, biztosan az igazak álmát alussza még. Halkan, óvatosan beléptem, a tálcát pedig a szoba közepén lévő arany-fehér asztalra tettem. Az ágy melletti erkélyajtóhoz léptem, s elhúztam a hatalmas, sötétkék függönyöket, hogy a nap meleg cirógatása elérje Cody herceg fedetlen mellkasát. Amikor ez megvolt, az ágy másik oldalán lévő, szintén fehér-arany színekben pompázó szekrényhez léptem, hogy előkészítsem a Herceg viseletét. Mikor elhaladtam az ágy előtt, pillantásom a párnák között - most már - ébredező férfira tévedt. A sötétkék takaró hasa aljáig lecsúszott róla, így megcsodálhattam a napfénytől csillogó bőrét. Tekintetem pirulva fordítottam el, mihelyst rájöttem, mit is teszek valójában. Kitártam a szekrény ajtaját, és nézelődni kezdtem, hogy vajon milyen ruhadarabok lennének jók a napra. Találtam egy barna nadrágot, egy fehér inget és ezekhez egy türkizkék mellényt, amit tökéletesnek gondoltam. Kivettem a választott darabokat, majd a megszokott helyre akasztottam őket. Amint ezekkel végeztem, visszasétáltam az asztalhoz, hogy odavigyem az ennivalót az ágyhoz.
- Jó reggelt, Cassandra! - köszöntött álmos, rekedt hangon a Herceg. Igazán elbűvölőnek tartottam.
- Jó reggelt! - mosolyodtam el, majd elé raktam a tálcát. - És jó étvágyat!
- Köszönöm! - mondta közömbösen, majd körbenézett. - Megtennéd, hogy keresel másik mellényt? Nem hiszem, hogy ez ezzel a nadrággal összevaló volna!
- Igenis, Felség! - bólintottam, majd ismét a szekrénynél kötöttem ki, hogy kereshessek valami mást.
Különböző színű, fazonú mellények és ingek tömkelegében hirtelen megláttam egy nekem tetsző, fekete, szép szabású mellényt. Úgy gondoltam, az már tetszeni fog Neki.
- Újfent túl lomha vagy... - hallottam egy hangot magam mögül, majd megéreztem, ahogyan a teste az enyémnek simul. Kivette a kezemből a talált darabot, majd eltávolodott. Arcom rögvest vörösebb árnyalatba váltott. Becsuktam a gardrób ajtaját, utána pedig megfordultam, hogy magára hagyhassam Cody herceget. Szőkésbarna tincsein látszott, hogy most ébredt, arca borostás volt, szemei álmosak.
- Segítenél, vagy legelteted rajtam még a szemeid egy keveset? - miközben e szavak elhagyták ajkait, felvonta a szemöldökét. Ismét rajtam volt a sor, hogy elpiruljak, és zavartan elfordítsam a fejem.
- Elnézést! - motyogtam, majd segítettem neki felvenni a mellényt. - Miben lehetek még szolgálatára, Herceg? - kérdeztem halkan.
- Nincsen semmi egyéb - rideg hangjában megcsendült valami más is. Némi kedvesség.
- Rendben van, akkor engedelmével távozom - hajoltam meg, és elindultam kifelé.
Nem szólt semmit, mégis éreztem, ahogy tekintetével végigkövette lépteim, míg eltűntem az ajtó mögött. Amikor becsukódott mögöttem az ajtó, egy sóhaj csúszott ki a számon.
Nem említette a tegnapit. Miért is tette volna?  Nem hiszem, hogy foglalkoztatta annyira, hogy emlékezzen is rá. Ez így van jól. Nem is értem, miért gondolok erre ilyen sűrűn. Ő a Herceg! Mégis miért vélem úgy, hogy valaha is kívánna engem? Képtelenség. Jobb lenne, ha nem tépelődnék ezen többé...
Elindultam a folyosón, melyet már teljesen bejárt a nap fénye. Amikor ismételten lent, a bálteremben találtam magam, egy különös beszélgetés csapta meg a fülem.
- Úgy vélem, hogy hamarosan megosztanám Vele... - a hang jól ismert volt, hiszen Ivan király tulajdonába tartozott.
- Ezt nem tartom jó ötletnek, Felség - a csengő, női hang által Agnest ismertem fel.
- Ez esetben, mit tanácsolsz?
- Várjunk, amíg a leány betölti a tizennyolcadik életévét, s majd csak akkor meséljük el neki a történteket - mondta a hölgy.
Ezt követően már nem hallottam semmi mást, de ez a tanácskozás is épp elég érdekfeszítő volt. Elgondolkoztam rajta, hogy kiről lehet szó, de... kit akarnék becsapni? Érzem, hogy ez a szóváltás velem, és a szüleimmel kapcsolatos. Nem lehetek ebben ugyan teljesen biztos, de valahogy nem tudta elkerülni a figyelmemet az egyik eshetőség, miszerint Agnes és Ivan király ismerték, vagy ismerik a szüleimet.
Amikor sikerült meggyőződnöm arról, hogy elhagyták a helyszínt, tovább indultam. Azért mégsem akartam azt, hogy hallgatózáson kapjanak. Ez tiszteletlenség valamilyen formában.
- Cassandra! Jó, hogy jössz! - magam mellé pillantottam, így felismerhettem a Királynőt, aki most hozzám szólott.
- Jó reggelt, Úrnőm! Miben lehetek szolgálatára? - kérdeztem, miközben megejtettem egy halvány mosolyt.
- El kellene menned a vásárba, hogy felkeress egy Marie-Jeanne nevű árust. Legutóbb kérettem magamnak tőle egy gyönyörű, selyem kendőt, és szeretném, ha elhoznád nekem! - magyarázta lelkesen.
- Igenis, Asszonyom! - mondtam. Odaadta a szükséges pénzt, majd utamra engedett.
A nap melegen sütött, így nem volt szükségem palástra vagy egyéb meleg ruhára. Kimentem az udvarra, ahol megpillanthattam a szekeret, ami a személyzetet szállítja a városig. Az egyetlen gond csak az volt, hogy a szekér éppen akkor gurult ki a kapun. Lekéstem.
- Pokolba! - morogtam az orrom alatt, majd úgy döntöttem, hogy elindulok gyalog.
Kiléptem a kapun, az őrök mellett, s elindultam. Az út átvezet az erdőn, de már sokat jártam arra felé, így nincs bennem egy csöppnyi félelem sem. Séta közben mosolyogva figyeltem, ahogy apró állatok mocorognak egy-egy bokorban, a madarak a faágakon boldog dallammal törik meg a csendet, a virágok az apró szellő miatt jobbra-balra hajlanak. Megnyugtató volt.
Körülbelül az út felénél járhattam, amikor furcsa, oda nem illő moraj csapra meg a fülem. Lépteim gyorsabbak lettek, ám ez mind hiába. Egy hang szólalt meg a hátam mögött:
- Nocsak, nocsak... micsoda finom falatka... - vigyora érezhető volt.
Előttem megjelentek ketten, így vissza akartam fordulni, de mögöttem is ketten voltak. Jobb és bal oldalamon pedig egy-egy ember foglalt helyet. Körbevettek.
- Hová mész, szépségem? - jött közelebb a legidősebbnek tűnő.
- M-mit akarnak? - kérdeztem remegő hangon. - Vigyék a pénzt, csa-csak kérem, hagyjanak elmenni!
Gúnyosan felnevettek, majd ismételten ugyan az a férfi szólalt meg. Gondolom, ő a vezető...
- Eredetileg a pénzt akartuk, de mivel ilyen csinos kis jószág vagy, nem hiszem, hogy megelégszünk ennyivel - a hatás kedvéért megnyalta a szája szélét.
- Kérem... Könyörgöm, eresszenek el! - próbáltam határozott maradni, de féltem, és ez hangomon is hallható volt. Ismét gúnyos nevetés.
- Eszünk ágában sincs elen... - valami félbeszakította a mondatát. Könnyektől áztatott arccal felnéztem, s megláttam Őt. Kapucni volt rajta, így arcát nem láthattam teljesen, hosszú köpenyt viselt, kard volt a kezében.
- Eresszék el a lányt, akkor nem esik senkinek bántódása - mondta nyugodtsággal a hangjában.
- És mégis ki tudna ártani nekünk? Te? Ugyan már... - nevetett ismételten a férfi.
- Mi hatan vagyunk... - mondta egy másik, mire a harmadik folytatta:
- ... Te pedig egyedül! - ennek hallatán a titokzatos megmentő megfeszült, majd ugyanolyan nyugodt hangon, ismételten beszélni kezdett:
- Előre szóltam - ennyit mondott, majd támadott. Az banditák is kést rántottak, s harcba szálltak az idegennel. Nem mertem odanézni sem, hiszen esélytelennek láttam a helyzetet. Az egyik férfi mellettem maradt, lefogott, hogy ne tudjak elmenekülni, így öten mentek neki a kapucnis alaknak.
Egy pillanat leforgása alatt történt az egész. Az első gazembert egy kardcsapással kényszerítette a földre, a másodikat hárommal, miközben a harmadik és a negyedik megsebesítették. Amikor már három bandita feküdt a földön, súlyosnak tűnő sebekkel, megszólalt:
- A fél csapatot legyőztem. Ha az egyik fele megvolt, a másik fele sem jelent akadályt!
Bizonytalanság látszott a megmaradt három férfi arcán, majd a vezér előlépett, leguggolt az egyik sérülthöz.
- Te is megsebesültél, és elfáradtál. Mi még épek vagyunk. Honnan veszed, hogy sikerülne győzelmet aratnod felettünk? - kérdezte halkan, ám tisztán hallható volt a csendben.
- Szerintem látszik a sebek súlyosságából az, hogy ki a jobb - hangjában érezhető volt, mosolygott.
A legidősebb férfi felállt, kést rántott, ezzel megtagadva a menekülés lehetőségét. Már nem kételkedtem annyira a titokzatos férfiben, mint az elején. Komolyabb csata volt, mint az előzőek. Itt a kapucnis idegen nem tudta oly könnyen földre teríteni a férfit, de óráknak tűnő percek után, a banditák vezére is a földre került. Nem csak én lepődtem meg, hanem a két, eddig sértetlen gazember is. Az ismeretlen feléjük fordult, mire ők kicsit megtántorodtak.
- Békén hagyjátok a lányt most már, ugye? - kérdezte visszanyerve komoly, nyugodt hangját. A két férfi hevesen bólogattak, majd letérdeltek és könyörögni kezdtek a megmentőmnek. Ez viszont Őt nem foglalkoztatta, kikerülve a két féleszűt, hozzám lépett. Arcát még mindig nem láthattam, ami kicsit frusztrált, de próbáltam nem törődni ezzel a tényezővel.
- Hová viszi az útja, kisasszony? - kérdezte immáron tőlem.
- A városba - feleltem halkan. Valahogy nem találtam szavakat, és úgy gondoltam, jobb is így.
- Elkísérném, nehogy baja essen... - mondta határozottan, majd elindult előttem, én pedig követtem őt.
Csendben volt, így én sem láttam értelmét annak, hogy beszéljek. Előttem haladt, így nem láttam belőle túl sokat. Nálam magasabb volt, hosszú, fekete köpeny volt rajta, a kapucni még mindig a fején pihent. Nem sokkal később elértük a várost, megmentőm pedig megállt előttem.
- Innen már elboldogulsz, igaz? - kérdezte, és visszafordult, felém.
- Természetesen. És... köszönöm, amit értem tett! - hajoltam meg előtte, hálám és tiszteletem jeléül.
Bólintott, majd elhaladt mellettem, s eltűnt az erdő árnyai között. Egy sóhajtást hallattam, majd elindultam, hogy felkeressem az árust.

§      §      §      §      §


A palotába visszamenet már szekérrel utaztam. Megvettem a kendőt, amit a királynő kért. Selyem anyagból volt, és gyönyörű, ibolyaszínben pompázott. Tagadhatatlan, hogy a Királynőnek remek az ízlése!
A kocsi lassan döcögött a göröngyös úton. Az égen már jele sem volt a reggeli verőfényes időjárásnak, sötét felhők állták a nap úját. Ez az emberek hangulatára is hatott, ugyanis egy apró mosolyt sem lehetett látni, és a szekéren tartózkodó emberek nem mindannyian meredten bámultak maguk elé. Én sem tettem másképp. Sok kérdés kavargott a fejemben, amikre szerettem volna választ kapni, de egyelőre lehetetlennek gondoltam azt, hogy megtudom az igazságot. 
- Megérkeztünk! – szólt komor hangon a kocsis.
Leszálltam, majd segítettem a többi embernek is – már aki rászorult. Két idős hölgyet is letámogattam a szekérről, mire hálásan mosolyogva köszönték meg, ami kicsit engem is jobb kedvre derített. Miután végeztem, elindultam befelé, hogy átadhassam a kendőt és a maradék pénzt Elisabeth királynénak.
A palota is lehangolt volt, a dolgozók komor arccal végezték a munkájukat. A lépcsőn felfelé menet, a Király jött velem szembe. Eszembe jutott a reggel hallott beszélgetés, és valahogy nem tudtam ránézni.
- Üdvözlöm, Felség! – mondtam ki nehezen, amikor egymás mellé értünk.
- Cassandra, minden rendben van? – kérdezte lassan, megfontoltan.
- I-igen, persze… - motyogtam, és lesütöttem a szemeimet.
- Lányom, a valami nincsen rendben, mondd el nekem! – mondta már egy kicsivel határozottabban.
- A városba menet megtámadtak. Lekéstem a szekeret, ezért elindultam gyalog, de egy rablócsapat elállta az utam. Tisztátalan dolgokat akartak velem tenni, és el akarták venni a pénz, amelyet a Királynő adott, hogy megvegyem belőle a kendőjét – ügyeltem, hogy hal szavaim senki más ne hallja, s folytattam. – Utána megjelent egy ismeretlen férfi, és megmentett, majd elkísért a városig, nehogy bajom essék.
- Ki volt az? – kérdezte Ivan király, kissé nyugtalanul.
- Nem tudom. Sajnos nem láttam az arcát – feleltem.
- Örülök, hogy nem esett bajod! – zárta le a témát, és továbbállt. Nem tudtam hová tenni különös viselkedését. 
Végül én is folytattam utam, hogy felkutassam Elisabeth királyné tartózkodási helyét. Az erkélyen találtam rá, amint éppen kémleli a tájat.
- Meghoztam, amit kért, Úrnőm! – szóltam, mire elmosolyodott.
- Köszönöm szépen, Lányom! Ami a pénzből megmaradt, megtarthatod, s vehetsz belőle magadnak valamit.
Nem voltam képes megszólalni a meglepettségtől.
- Hálásan köszönöm! – hajoltam meg, majd a Királynő engedélyével, magára hagytam.
A szobámba vittem az ajándékom, majd Agnest megkeresve folytattam a napot, és a munkát.

¤


Drágaságaim! 
Borzasztóan sajnálom a késést! Nem fogok kifogásokat keresni, mert őszintén szólva, ez a saját (hülyeségem) ökörségem miatt történt. Remélem, hogy azért tetszik a fejezet! :) Éééés kicsikét hosszabb lett, mint az előző, aminek nagyon örülök, mert próbálom fejleszteni a dolog ezen részét. Igyekszem, hogy ennél már csak hosszabb és igényesebb részek jöjjenek ki a kezeim közül! :) 
Köszönöm mindenkinek, aki feliratkozott, és küldött visszajelzést, mert nagyon jól esik, motivációt ad! Komolyan mondom, imádlak titeket! ♥

Következő fejezet érkezése:  09.10 / 09.17

Ölelés, Leah.

10 megjegyzés:

  1. Szia Leah.

    Nagyon tetszett a fejezet, remélem a következő hamarabb fog jönni. :3

    Ölel,
    Kanna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kanna-chan! :)
      Köszönöm a visszajelzést, örülök, hogy tetszett. Remélem, bár nem tudom, hogy iskola mellett mennyi időm lesz írni. :(
      - Leah

      Törlés
  2. Drága Leah!

    Először is szeretném még egyszer megköszönni a díjat!:) Másodszor pedig sikeresen végig tudtam olvasni a történetedet.
    IMÁDOM. Cody herceggel az élen, bármennyire is tűnik bunkónak. Remélem, hogy a továbbiakban majd kedvesebb Cassandrával, mert ha nem, olyat fog tőlem kapni, hogy csak na!:DD
    Ha folytatod ezt az utat, amit elkezdtél, akkor nagy jövő áll előtted. Nagyon jól bánsz a szavakkal, és öröm volt olvasni a részeket. Ha elfogadsz egy jó tanácsot, akkor szerintem is használj több leírást, és azzal a fejezetek hosszát is növelni tudod.:)
    Mindenesetre engem megfogtál, gyakran vissza fogok térni erre a blogra, és csak további sok sikert tudok kívánni neked!:)
    Tűkön ülve várom a folytatást! ♥

    Lia Grey

    Ui.: egy kicsit összekuszáltra sikeredett komment, amiért elnézést kérek. A fejemben is ugyanekkora káosz van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lia! :)

      Nagyon szépen köszönöm a véleményt, ne aggódj, nem lett kusza! :D
      Cody herceget én is imádom ám... de mi lesz még... Hűha!:3
      Örülök neki, hogy tetszett a történet, annak pedig még jobban, hogy vissza-vissza fogsz majd járni ide! :)
      A leírásokon dolgozom, és igyekszem minden részt egy kicsivel hosszabbra írni, több leírással. Szépen lassacskán majd hozzá fogok szokni. :)
      Még egyszer köszönöm, hogy írtál, sokat jelent nekem! ♥

      - Leah

      Törlés
  3. Szia!

    Nagyon szeretem a palotában játszódó történeteket, szóval egyből lecsaptam a tiedre, amikor nemrég láttam Facebookon a hirdetését. Nagyon felkeltette az érdeklődésemet, és egyáltalán nem kellett csalódnom. A palota hangulatát, atmoszféráját nagyon hitelesen adod vissza, látom magam előtt az állandó sürgés-forgást. És ezzel nagyon harmonizál a stílusod, ami regényes és olvastatja magát.
    Nagyon tetszett, ahogy leírtad a támadásos részt, és nagyon kíváncsi vagyok a titokzatos idegenre is. Meg úgy az egész történetre, nagyon izgat, mit hozol ki belőle, és alig várom, hogy minden szereplőt jobban megismerhessünk. De igazából már most nagyon a szívemhez nőtt a blogod. *-*

    Maffia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)

      Én is szeretem az ilyesmit, ezért is gondoltam azt, hogy ilyen téren is kipróbálom magam, és eddig nagyon büszke vagyok a teljesítményemre, mert sok embernek tetszik, amit csinálok.
      Köszönöm szépen a szép szavaid, öröm volt őket olvasni!
      Igen-igen, a 2.Fejezetnél még nem igazán ismerünk mindenkit, de majd szépen fokozatosan teljes lesz a kép!:D
      Köszönöm, hogy írtál!

      - Leah

      Törlés
  4. Az nem kifejezés, hogy imádtam! ^^
    Na most jöjjön egy kis építő kritika:
    Nagyon jól fogalmaztál, viszont részletesebben is kifejthetted volna Őt. Több érzelmet és gondolatot is belevihetnél. Ami azt illeti ezt úgy érheted el könnyen ha utána nézel a mimikáknak. Fordulatosan írsz, viszont a rablótámadás túl kiszámítható volt.
    Nagyon örültem, hogy hosszabbra írtad a mostani fejezetet. Örülök, hogy rengeteg tanácsot megfogadtál. Látszik is a fejlődés. Ezért kapsz egy tippet;
    Ha a király és Agnes beszélgetését illetve a rablótámadást, a városba való út feszültségét jobban kifejted akkor nem csak hosszabb lesz a rész, hanem felcsigázza az olvasót a következő fejezetre. Minnél több titokzatosság, feszültség, és kiszámíthatatlanság annál nagyobb a hatás. ;)
    Összességében nagyon tetszett a rész. A mellékszálak amiket elimndítottál már most elgondolkodtatnak. Ami azt illeti van egy sejtésem ki lehet a megmentő lovag, de nem szeretnék lelőni semmit a többiek előtt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm szépen, igyekszem minden tanácsot megfogadni, hogy fejlődjek! Szeretek tanulni. :)
      Szerintem mindenkinek van sejtése, ki a megmentő, de két lehetőség van... ;)
      Köszönöm, hogy írtál, és a tanácsaidat meg fogom fogadni! ^^

      - Leah

      Törlés
  5. Válaszok
    1. Ahh, tudom, hétvégére ígértem, de családi okok miatt nem tudtam befejezni. :(( Remélem, hogy a jövőhéten már fel tudom tenni, de semmi sem biztos jelen pillanat, de ezt majd a rész alatt leírom... :((
      Sajnáloom! ♥

      Törlés